Érzékeny búcsú a családtól és a legjobb barátnőimtől, és egy órán belül felszállt a gép június 14-én hétfőn. Életem első repülőútja. Szerencsére csak egy aprócska villámlásos vihar volt, semmi komoly, főleg nekem, akinek tériszonya van, és amúgyis rajong a szárazföldért. Szó se róla, tényleg csodás felülről minden, de ennyi elég volt, én legközelebb vonattal megyek vagy hajóval. Úszni és gyalogolni tudok, repülni nem. Az a másfél órás út életem egyik legszebb és legrémesebb élménye is volt egyben. Csodás dolog a felhők felett lenni, de én még ÉLNI AKAROK! Amikor földetértünk, azt hittem én is megcsókolom a földet mint János Pál pápa. Felszabadító érzés volt kiszállni a gépből, és úgy gondoltam a nehezének vége, túléltem, mostmár jöhet Párizs, jöhet Disneyland, jöhet minden... a fenéket.
Csomagvárás. Megy a sok csomag. Nincs köztük az enyém. Áhh, semmi gáz, jön a következő kör. Csomag sehol... nah akkor kezdtem pánikolni. Illetve akkor annyira nem is, hanem akkor amikor kiderült hogy a telefonom sem működik... hahaha. Az egyetlen szerencsém, hogy Petra ( a későbbi szobatársam, aki még mindig elvisel:) is ott volt. Az igazat megvalva nah akkor már a sírógörcs kerülgetet, meg az az érzés, hogyha hazamegyek megfojtom az öcsémet:) A kis pesszimista direkt mondta, hogy igenis rakjak el egy váltóbugyit, ha esetleg elveszne a csomagom. Én az örök optimista "majd persze az én csomagom fog elveszni. és ha ki kell pakolni a táskát, majd az egész reptér a fehérnemű készletemben gyönyörködjön..." nah még mit nem.
A tárgyhoz visszatérve, isten hozott Párizs, megjöttem se csomag, se telefon. A kihívás megvan.:)
Bár ez már a nagyon régmúlt, igaz még mindig hűen él bennem a pillanat, amikor másnap felhívtak este 11kor, hogy megvan a csomagom, és megkáérdezték, hogy akarom-e hogy még ma kihozzák hajnal 1 körül, vagy jó lesz holnap is... nah meg még mit nem. Akarom a csomagomat, ha kell nem fekszem le egész éjszaka, de én már a saját törölközőmet akarom, és a saját fogkrémemet.
Valami olyasféle érzést éltem át, mikor egy szülő megtalálja elveszett gyermekét. Húúú, ezen is túl.
Aztán jönnek a laza napok. Okatatás erről, aztán arról, kasszás kiképzés estébéestébé.
A meló. Nah az már más tészta. A park legnagyobb gyorsétterem komplexumában dolgozom. (A nevet direkt nem közlöm, nem akarom rontani a munkahelyem hírnevét, merthát a bevétel a kedves vendégből van:) A munkatársak egészen jófejek. Igazából rendesek. De hogy engem géppisztollyal sem lehet többet rábírni arra, hogy fastfoodot egyek, az is biztos. Ha az emberek tudnák, hogy mi van a kajájukba, vagy hogy hogyan készül, és hogy hol van azelőtt mielőtt eléjük kerül. Attól nem kell félni, hogy a megdó törzsvásárlója leszek. Még azt is meggondolom ezentúl, hogy pisilni bemenjek-e egy-egy jate buli előtt:) Nekem az egér nem probléma, én szeretem az egereket, nem is féle tőlük, bár ha jobban meggondolom, azért az étlapomról kihagynám őket. Nos igen Mickey Mouse kedves barátaival nap mint nem lehet találkozni, elég csak kimenni a tálcás helyre, mert kell az utánpótlás.
De elég a melóból. Meló az van, az lesz is, de annyira azért nem gáz, hogy ne bírjak ki két és fél hónapot. Nah a park. Az! Azt hiszem az mindenért kárpótol, vagy legalábbis a legtöbb dologért...
Tudni kell rólam, hogy utoljára két évésen voltam a budapesti vidámparkban, és akkor is átaludtam az egészet. Tehát ennyi az előzményes élményem a vidámparkokról, és a hullámvasútakról. Szerencsére Petra szakavatott Disneyland-es, ő tudta, hogy hová kell vinni a szerencsétlen embert, aki életében először van igazi rendes vidámparkban. Rock'nd'Roller Coaster... amikor láthatóvá vált az első kocsisor, ami elment, azt hiszem akkor jöttem rá, hogy a repülőutam semmi volt ehhez képest. 1 másodperc alatt 100on. Az igazat megvalva nem is tudom... már akkor remegtem, amikor beszálltam. Aztán a visszaszámlálás, 3...2...1... és innentől kezve kapaszkodtam abba a vasrúdba, és csukott szemmel sikítottam, és csak azt reméltem túlélem. Sikítottam, ahogy a torkomon kifért... és átpördül, és jobbra és balra, és megint átfordul, és mindezt több mint 100 km/h sebességel... az őszintét megvalva ez felért nem tudom hány pasival. Amikor kiszálltam remegtem, de még 10 perc múlva is csak remegtem, és nem voltam magamnál. ŐRÜLET!!! ÁLLATI!!! Olyan, mint valami drog, vagy nem tudom. Beszállsz, elszállsz, és annyira jó, hogy akarod még. Még sikítani akarsz, és mégegyszer, és még és még... életem legjobb 40 másodperce volt. Húúú, adrenalin...
És Párizs. Nos Párizs még mindig csodálatos, ugyan másképp mint a hullámvasút, de imádom ezt a várost. És Disneyland, attól tartok igaza volt az egyik kedves ismerősömnek, aki azt mondta, hogy "Walt Disney maga a sátán, Disneyland pedig maga a pokol." Nah igen, Disneyland maga a pokol egy hozzám hasonló hetero lány számára.
Azt hiszem kezdem a statisztikával, vagy azzal fejezzem be, azzal fejezem be. Szeretném kikötni semmi bajom azzal aki a saját nemét szereti, sőt szeresse is, mert ha neki úgy jó, meg amúgy is ezt már rég tudjuk, hogy ez genetikai dolog, nem is elhatározásbeli, vagyis legtöbbször talán nem az. És íme az én kálváriám.
Megérkezés. Bejelentkezés, és igen ott van Ő (nevezzük Fülöpnek). Fülöp magas, szőke, kék szemű, és az egyik hotelben úszómester, mellesleg fotómodell. Az már csak hab a tortán, hogy francia. Amikor megláttam azt mondtam, hogy Ő tipikusan az a francia srác, akivel bejárnám egész Párizst. Udvarias estébéestébé... Egy nap összefutottunk a reggeli buszon, beszélgettünk, mondta, hogy fáradt, mert tegnap este a szüleivel voltak operában, és balettot néztek. Tátva maradt a szám is. Egy srác, aki szereti a balettot... igen itt kellett volna rájönnöm, hogy az érdeklődési körünk ugyanaz. Aztán folytatta hogy ápolónak készül. Ez természetes volt, hisz az egyik legjobb barátnőm egészségügyis, és azért láttam már egy-két ápoló fiút. Nos igen, már biztos voltam benne, hogy megvan az én francia szőke hercegem, aki még azt is megkérdezte, hogy hogyan kell magyarul köszönni. :)
És a fekete leves. Itthon fekszem, egszercsak jön Ági, és közli, hogy Fülöp a fiúkat szereti. Hahaha, jó vicc, de mostmár hagyjuk ezt. Ő nem szeretheti a fiúkat. Nem, ez csak egy rossz pletyka.
És a tegnap este. A Disney dolgozók bulija. Nos a statisztika szerint itt több férfi szereti a férfiakat, mint a nőket. Jóval több. Nos még mindig leszögezem nekem semmi bajom nincs senkivel, de az már kezd idegesíteni, hogy az összes jó pasi az összes jó pasival van, és nekem pedig különleges érzékem van ahhoz, hogy olyat válasszak, akivel azonos az érdeklődési körünk.
Nah de a buli. A "disney magic" az odavolt már régóta, illetve azt hittem, de tegnap este rájöttem, hogy ezt még lehet fokozni. Nemelég, hogy minden srác női louis táskával jár, és nekem még azom sincsen, de tegnap minden egyes hercegnő férfi volt. Igen Csipkerózsika is mást hordott a nadrágjában, mint a mesében. Szóval ha még nem lett volna elég az eddigi sokkoló élmény, akkor itt van még egy. Férfiak női hercegnőruhában. Azt hiszem ezután is az Oroszlánkirály marad a kedvenc mesém, abban még mindig tudom, hogy ki a lány és ki nem. Teljesen lesokkolodva a hercegnőruhás hercegektől, vagy én nem tudom hogyan fejezzem ki magam egyszercsak megláttam Őt. Boldogan rohantam oda, kissé alkoholmámorban, és elhatároztam megkérdezem. Puszi-puszi, és a kérdés: "Lehet egy intom kérdésem?" - bólogatás -"Te a fiúkat szereted?" Egy mosoly, és egy újabb bologatás. Nah abban a pillanatban összeomlott a világ bennem, és azóta sem sikerült kihevernem, és/vagy alkoholba folytanom. Hát utána már leesett, hogy miért szereti a balettet... bár neki nincs női táskája.
Párizs... a fény városa. Párizs... a divat városa. Párizs... a művészek városa. Párizs... a szerelmesek városa. És Párizs... szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése